A szabadságért harcolni nem dicsőséges dolog. Általában hulla-, fekália- és izzadtságszagú, amelyet még egy fojtó puskapor-szag hat át. A katona füle zúg a puska- és ágyúlövésektől, és lábait az adrenalin tartja mozgásban - egészen addig, amíg el nem hull egy pillanat alatt. Odahaza pedig szerettei sohasem látják többé, és még csak el sem temethetik. És csak az üresség marad.
1848-ban az elnyomás ellen harcoltak. Azon láthatatlan és látható bilincsek ellen, amelyek az életet nap mint nap gúzsba kötötték. Nemcsak a mai Szabadság téren álló Új épület nevű óriási börtönkomplexum fogvatartottjairól volt szó, sokkal inkább a mindent átfogó osztrák hatóságok intézkedései alá való rendeltségről. Nem volt független, magyar Nemzeti Bank, a sajtót pedig cenzúrázták.
Azonban nem csupán a birodalmi sast kívánták elűzni a ’48-asok. A forradalmárok közteherviselést és törvény előtti egyenlőséget követeltek. Szakítani akartak azzal, hogy vannak egyenlőbbek az egyenlőknél, és, hogy sokan csak élvezik az anyagi jólétet, de nem veszik ki részüket az ország működtetésének költségeiből.
- Majd valamelyik nap leültetlek, és felolvasok neked egy újságot. Meg leszel döbbenve, hogy mi folyik itt.
- Úgy érted, a politikában? Annak meg mi köze hozzánk?
- Igazad van. Semmi köze. Hozzánk semminek semmi köze! Sally, nem bírod fölfogni, hogy ha nem vagy ez ellen az egész ellen, akkor támogatod – vagy pont olyan, mintha támogatnád?
/Részlet Kander-Ebb Kabaré c. musicaljéből, helyszín: Németország, idő: 1930/
Nem, hozzánk nincs semmi köze. Elfogadjuk, hogy a világ már sosem javul meg. Ha nincs idegen elnyomás, éljük a mindennapjainkat. Rábízzuk a politikusokra, ők csak tudják, meg hát, ők legalább magyarok, nyugodtak lehetünk. Ha esetleg mégsem vagyunk biztosak ez előbbiekben, akkor pedig „addig nincs baj, amíg nem velünk történik”. Sokan mondták már ezt olyanok, akiket aztán a saját honfitársaik hurcoltak el…
A szabadságért harcolni nem dicsőséges dolog. Inkább valamilyen belső kötelesség.
